Újra legyőztük a Kunhegyest

Kategóriák:

FEGYVERNEK-KUNHEGYES: 2-1 (0-0)

FEGYVERNEK: Faragó Zs. - Farkas Z. (Csőke P.), Farkas P., Tukarcs, Kozák - ifj. Farkas Z., Gyáni, Náhóczki, Bognár (Budai), Csortos - Tóth (Fülöp)

A nagy havazás ellenére remekül előkészített pálya várta a csapatokat, a múlt heti visszavágón. Idegenben egy gólos győzelmet arattunk, igaz akkor több hiányzója is volt a kunhegyesieknek. Ma egy egészen más összeállításban léptek pályára. Ott volt a vendégeknél Gál Gergő, Balogh Zsolti, és Sós Jani is akikről aza hír járta, hogy befejezik a labdarúgást Kunhegyesen. A hazaiaknál több hiányzó is akadt szombat délelőtt. Kormány Péter munkahelyi elfoglaltsága miatt nem állhatott Faragó Attila rendelkezésére, míg Albert, Ballagó és Faragó Attila betegség miatt nem játszhatott. A fiatalok közül Kindert és Pelyhe szalagavató miatt hiányzott igazoltan. Ugyanakkor bemutatkozott a tiszapüspökiből hazatért Budai, alias Vitéz is.

Az első játékrészben rengeteg helyzet adódott a Fegyvernek előtt, melyeket Csortos vezérletével ki is hagytak a hazaiak. Ebben a félidőben akár 3-4 góllal is megterhelhették volna Láng kapuját de a vendégek hálóőre remek védéseket mutatott be. A hazai oldalon mindössze kétszer kellett védenie Faragó Zsoltnak, előbb Gácsi fejesét tolta szögletre, majd szintén Gácsi veszélyeztetett szabadrúgásból, de Faragó biztosan védte.

Gól nélküli döntetlennel vonultak a félidőre a csapatok, hogy jól megérdemelt teájukat elfogyasszák.

A félidőben Bognárt, Budai váltotta a védelemben, Farkas Péter lépett feljebb egy sorral, mely igen jó húzásnak bizonyult. Peti több elfutásában is gólveszély mutatkozott. A második játékrész derekán Csortos szerezte meg a vezetést egy büntetőt követően, majd percekkel később Farkas Péter beadását a csereként pályára lépő Fülöp pofozta a hálóba.

A mérkőzés vége felé egy vendég szögletet követően Szabó Dávid kozmetikázta az eredményt, de a hazaik győzelme nem forgott veszélyben.

 

Hozzászólások

Fegyvernek-Nagykörű 7-2

Annyi!