Vereség Csépától
Sajnos vereséget szenvedtünk Csépán. Az előzetes várakozásokat jócskán alámulta játékunk. Hiába vezettünk kétszer is a hazaiak előbb egynlíteni tudtak, majd megérdemelten saját javukra fordították a találkozót.
Faragó Zsolt két gólja is kevésnek bizonyult.
CSÉPA-FEGYVERNEK: 5-2 (3-2)
Játékvezető: Varga László (****), segítői: Miklós Martin, Leitmann Attila
CSÉPA: Gyurkó - Bosanszki, Nagy, Burján, Bosanszki M., Szécsényi, Gálfi, Talmácsi, Bubor, Hegedűs, Ruzsinszki
Cserék: Kézsmárki, Bódi, Varga
edző: Fialaka György
FEGYVERNEK: Albert - Farkas Z., Gyáni, Csortos, Faragó A., ifj. FArkas Z., Faragó Zs., Papp, Tóth, Tukarcs L., Szász K.
Cserék: Fekete, Rostás, Fülöp, Tukarcs G.
edző: Faragó Attila
Sárgalap: Szécsényi
Sajnos Fekete a mérkőzés kezdete előtt egy perccel érezte, hogy nem tökéletes a lába, így Albert melegítés nélkül volt kénytelen beállni a kapuba. Nem indult olyan rosszul a mérkőzés, hisz a csépaiak egyáltalán nem úgy mozogtak, mint akik hazai pályán be akarák darálni ellenfelüket.
13. perc: A vendégek ívelték föl a labdát Tóth Attilának, a csatár jól vette le és az üresen álló Faragó Zsolthoz továbbított, akinek már csak a hálóba kellett passzolnia. 0-1
23. perc: Szász végzett el sarokrúgást, a labda átszállt a fejek fölött, de Faragó Zsolt fölé fejelt.
28. perc: A hazaik eljuottak avendégek kapuj a közelébe a mérkőzésen először. Bubor cselezgetett a büntetőterület sarkán, ifj Farkas hátulról feleslegesen próbált meg becsúszva labdátszerezni, de lábat talált. A jogosan megítélt büntetőt Szécsényi az elvetőedő Albert mellett passzolta a hálóba. 1-1
29. perc: Még egy perc sem telt el a gól óta amikor a vendégek jutottak szöglethez. Szász ívelte be a labdát, újra Faragó Zsolt ugrott a legmagasabbra és fejjel a hálóba továbbított. 1-2.
30. perc: A hazaiak ezonnal egyenlítettek. A pálya bal oldalán a tétovázó védők közül tekertek középre a hazaiak, a labda Talmácsit találta üresen aki fordulásból a kapuba bombázott. 2-2
35. perc: Hegedűs szerzett labdát a fél pálya közepén s nem sokat teketóriázott kapura lőtt. A labda a kapufa segítségével a kapuba vágódott. 3-2
A második játékrészben is inkább a vendégek próbáltak meg játszani, ennek ellenére e hazaiak előtt adódott újabb lehetőség.
80. perc: egy vendég védelmi hibát kihasználva a cserként beállt Bódi könnyedén lőtt az elvetődő Albert mellett a kapuba 4-2
82. perc: Fülöp futott el a jobb szélen remekül csavart középre, ahol az egyedül érkező Tóth a kapusba bombázott.
89. perc: Gálfi lépett ki a vendég védők gyűrűjéből, a kifutó kapus elmúzta a lábát, amiért Varga sporttárs azonnal bünttőt ítélt (jogosan). A tizenegyest a sértett értékesítette beállítve ezzel az 5-2-es végeredményt.
Fialka György: A kezdés megíjesztett, de aztán gyors góljaink eldöntötték a mérkőzést.
Faragó Attila: Fegyelmezettlenségünkkel és gyenge egyéni teljesítményünkkel kivégeztük saját magunkat.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges






Friss hozzászólások
15 hét 3 nap
15 hét 5 nap
15 hét 5 nap
15 hét 6 nap
25 hét 20 óra
32 hét 3 nap
36 hét 3 nap
1 év 10 hét
1 év 12 hét
1 év 16 hét